Hii.:)
Meghoztam a 3.részt.
Sajnálom, hogy eddig tartott, de sajnos elfogyott az ihlet. :c
De mostantól igyekszem hetente hozni a részeket.
Hálás lennék, ha írnál pár sort a bejegyzés alá.
((ez a kép a halálom.))
Remélem tetszik.x
Az élet - valamilyen oknál fogva - folyamatosan akadályok elé állítja ez embert.
Nem tudni miért.
Talán..
Talán azért, hogy próbárategye a tűrőképességünket.
Vagy azért, hogy tesztelje a megoldókészségünket.
Vagy csak simán megleckéztet bennünket.
Velem is valami ilyesmi történt.
Egy szobában lenni az ellenségeiddel - plusz a frusztrált apáddal - nem túl kellemes, főleg, hogy még mindig nem tudom, hogy miért is vagyok itt.
Amióta ideértünk, apa elkezdett beszédet tartani a felnőtté válásról.
Nagyon feszültnek tűnik, de én is ilyen lennék a helyében.
Tekintetemmel jeleztem neki, hogy térjen a tárgyra, mire idegesen a hajába túrt és egy nagyot sóhajtott.
- Nézd, nekem is épp olyan kellemetlen, mint neked, de.. láttad, hogy milyen nagy vihar volt tegnap este, ugye?
Nem emlékszem rá, mivel be voltam rúgva, viszont a
ma már látni lehetett a vihar maradványait.
A szél kicsavarta a fákat, így azok élettelénül feküdtek szétszórtan London utcáin.
Volt, ahol teljesen tönkretette a házakat.
- Igen.
- Hát a miénket is megrongálta. - szólt közbe Mr.Styles.
Nem tudtam, hogy mit akarnak kinyögni, de már nagyon ideges voltam.
Ez a helyzet kihozta belőlem a legrosszabbat.
- És?
Költözzenek egy másik házba.
- Ez nem megy ilyen könnyen.A mi térfelünkön csak pár ház maradt állva, oda viszont nem mehetünk, mert éppenséggel alig - alig tartja valami őket.
A Déli részen nincs egy élő ismerősünk sem, csak ti.
Bármennyire ellenezzük a helyzetet, de kénytelenek vagyunk hozzátok költözni.
A szívem megállt Adam Styles szavai hallatán.
Egyszerűen nem volt képes az agyam befogadni az információt.
Mi és ők egy házban.
Kizárt.
Nem tudom, hogy mit higgyek.
- Apa, ezt te engeded?
Nem kellett válaszolnia.
Az arckifejezése láttán teljesen biztos voltam a válaszában.
Harryre néztem, aki teljesen nyugott ábrázattal figyelte a szituációt.
Felháborodottan néztem rá, mire értetlenül összevonta a szemöldökét.
- Te is tudtál róla? - akadtam ki.
Ismertem már ezt a nemtörődöm arckifejezést.
Szinte mindig ezt használja.
Próbál lazának látszani, és ezt annyira hitelesen alakítja, hogy mindjárt szétesik.
- Ja. - rántja meg a vállát.
Irritál, hogy mindenki tudott róla, csak én nem.
Azt kérik, hogy az ellenségemmel lakjak egy házban.
Ki hallott már ilyet?
- Kicsim. Bármennyire is rühellem, be kell fogadnunk őket.
Nincs más lehetőség.
Gondolj bele a hejzetükbe!
Mindent alaposan végiggondoltam és el fogjuk szállásolni őket, ha akarod, ha nem.
Gondolj bele a helyzetükbe!
- Ahrg.
Sóhajtottam, majd leültem a legközelebb eső fotelbe.
Nem hiszem el.
Már megint a Turner család a jótevő.
Segít az elesetteken...blabla.
Belegondolván a helyzetükbe, tényleg szar lehet ismerősök nélkül.
Kénytelen vagy egy olyan környékre költözni, ahol megvetnek.
- Jó. Benne vagyok, de a ház legeldugottabb részébe legyenek száműzve, nehogy összefussak velük.Főleg Harryvel ne.
Apa jóízűen felnevetett.
Azt hittem, hogy valami vicceset mondhattam, de rájöttem, hogy most jön a feketeleves.
- Kislányom. Többet fogod őt látni, mint engem.
Arcomra értetlen arckifejezést varázsoltam.
Az említettre néztem, aki ugyanolyan lazán állt apja mellett.
- Sajnos a szobáink egymás mellett vannak, a suliban is találkozunk és rám hárult az a csodás feladat, hogy elfurikázzalak oda. - magyarázta Harry, bár nem neki kellett volna.
Ezzel büntet az isten, amiért nem vagyok jó gyerek.
Az vagyok, csak az apám nem szeret.
Fontosabb neki a munkája, mint én.
Jó, biztos sokat kel dolgoznia, hogy egy fél várost 'uraljon', de fordíthatna egy kevés időt a lányára is.
Azért kell elfurikázni az iskolába, mert egyszer megtámadtak az úton.
A határ mentén van, szóval vegyesen járnak oda diákok.
Északról és Délről is.
Elég veszélyes, de csak így tudtuk megoldani.
Bíznom kell bennük.
Bíznom kell Harryben és remélni, hogy nem öl meg az első adandó alkalommal.
